GONDOLGOK

Mindig egyfajta belső sugallatot keresve próbáltam megoldani elképzeléseimet, azaz a gondolgaimat. Ahol észlelni tudtam a villanásszerű pillanatot, minden esetben a legjobb megoldást kaptam. Az életnek az egyik legrejtélyesebb jelensége, ahogyan ezt a 'sugallatot' kapjuk. A GONDOLGOK honlapján ezeket próbálom leírni le, néha a teljes kidolgozás igénye nélkül. Akinek megtetszik egy-egy ötlet, nem látom akadályát az együttműködésnek vagy az átadásnak.

 


Munkahelyek és a népességcsökkenés

„Máskor játsszatok kihalósdit!”
(Jégkorszak rajzfilm)

A fejlett ipari országok népessége mintha elvesztette volna fajfenntartási ösztönét és lassan a kihalás szélére sodródik. Ez a jelenség nemcsak a nyugati országokban tapasztalható, hanem 1945 után az iparosodás útjára lépett Közép-Európa országainál is.  Magyarországon ennek a váltásnak a generációja is fellelhető. Nagyszüleimnek tizenegy gyermeke született, de csak tizenegy unokájuk, hét házasságból. Hasonló arány volt a másik oldali nagyszülőknél is, és ez történt, mondhatni az egész társadalomban, igen kevés kivétellel.



Szekeres Sándor  (2018.06.25.)  - 2 hozzászólás Nyomtatható változat     Szólj hozzá ehhez a cikkhez!  



Nyelvi honfoglalásról

Egy tanítóm óráján elhangzott, hogy azért kellett abbahagyni kalandozásokat, mert elfogytak volna a magyarok. Ez az egész már akkor szöget ütött a fejembe. Hogyhogy elfogytak? Nem egy nemzet áll mögöttük? ... és a kalandozás? Alighogy bejöttek, már mentek is kalandozni? Semmi letelepedés, vetés, aratás? ...akkor ki termelt az itthoniaknak nyáridőben? …ki termelt azoknak, akik kint kalandoztak? ...és ki védte az itthoniakat? Az egykori kisgyerek hiányérzete mindig is kísértett, ha a honfoglalás került szóba. A mai történelemszemlélet egyre közelebb kerül a kérdőjelek feloldásához, de 'szent tehén' effektusként, a köztudat, a politika és a tudomány képviselői többnyire szentségtörésként kezeli, ha úgy tekintünk a honfoglalásra, mint ami valójában volt.



Szekeres Sándor  (2014.09.15.)  Nyomtatható változat     Szólj hozzá ehhez a cikkhez!  



Gondolgok...

Gondolgok, ötletek, humorral vagy anélkül..., magyarázattal vagy anélkül...



Szekeres Sándor  (2014.09.15.)  Nyomtatható változat     Szólj hozzá ehhez a cikkhez!  



Hited széjjel ne dűljön...

  A múltban valamennyi kultúra embere hitt és a ma élő emberiség túlnyomó része hisz a lélek valamilyen állapotú létezésében. A különbség legfeljebb csak a túlvilágról alkotott felfogásban és a vallási-lelki gyakorlat módjában van.
A természetfelettibe vetett hit a mai korban is tovább él, akkor is, ha az adott személy esetleg nyíltan tagadja ennek elfogadását. Gondolatom szerint, ez a hit lényünk jóval mélyebb aspektusából ered, hogy egy egyszerű nemmel semmissé lehetne tenni.  
  Az írott és íratlan történelmen átvezető, állandóan jelenlévő istenhit és az öregkort megélt emberek elmúlás előtti tapasztalatai, a klinikai halál állapotából visszatérő emberek beszámolói azt éreztetik velünk, hogy 'valami van odaát.
  A visszatérők rendre, részleteiben is hasonló, testen kívüli élményekről számolnak be. Nem csoda hát a legtöbb ember úgy gondolja, hogy valami-valaki vár bennünket a halálunk után.



Szekeres Sándor  (2008.08.31.)  - 1 hozzászólás Nyomtatható változat     Szólj hozzá ehhez a cikkhez!  



Bemutatkozás

Humorra hangolva...



Szekeres Sándor  (2008.03.16.)  Nyomtatható változat     Szólj hozzá ehhez a cikkhez!  


 
 STATISZTIKA
 TÁRSOLDALAK

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


REGISZTRÁCIÓ
 

Tárhelyszolgáltatónk

Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  GONDOLGOK
  FORRÁSOK
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  ENNEAGRAM önismereti rendszer
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Gyöngyösi ENERGIA SC sakkegyesülete
  Meglátások
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Szekeres Sándor: Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 

ONLINE CHESS SCHOOL
AND MATERIAL
COLLECTIONS

ONLINE
SAKKISKOLA
ÉS ANYAGGYŰJTEMÉNY

 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.