A természetfelettibe vetett hit a mai korban is tovább él, akkor is, ha az adott személy esetleg nyíltan tagadja ennek elfogadását. Gondolatom szerint, ez a hit lényünk jóval mélyebb aspektusából ered, hogy egy egyszerű nemmel semmissé lehetne tenni. 

  Az írott és íratlan történelmen átvezető, állandóan jelenlévő istenhit és az öregkort megélt emberek elmúlás előtti tapasztalatai, a klinikai halál állapotából visszatérő emberek beszámolói azt éreztetik velünk, hogy 'valami van odaát.

  A visszatérők rendre, részleteiben is hasonló, testen kívüli élményekről számolnak be. Nem csoda hát a legtöbb ember úgy gondolja, hogy valami-valaki vár bennünket a halálunk után.

 Az alábbi igen érdekes párhuzamokra figyeltem fel, a születés előtti és a születés utáni állapotban:

Születés és halál eseménye: mindkettőben közös, hogy sem a születésünk, sem a halálunk után nincs visszatérés az azt előző állapotba. Mindkét esemény egy visszafordíthatatlan folyamat vége.

Reagálás a következő állapotból történő kapott behatásra: A kismamák tapasztalják, ha a külvilágból valamilyen erős hatás éri őket, a babák nyugtalanná válnak, összerándulnak.

A legtöbb ember, ha valamilyen szellem, vagy szellemi lét jelenlétére utaló jelet kap, még akkor is, ha csak képzeli, beleborzong, és legszívesebben elmenekülne, eltávolodna az érzéstől vagy a helytől, ami ezt a nyugtalanságot létrehozta. 

A születés és halál pillanatának bekövetkezése: Arról hogy mikor szülessen meg, a magzat, a baba dönt. Ahogyan mondani szokás, majd Ő tudja, mikor kell megszületnie.

Az orvosok beszámolnak arról, hogy néha gyógyíthatatlannak mondott betegségből térnek vissza emberek, és néha egy egyszerű nátha elviszi őket. Visszatérnek, mert még dolga van a léleknek, még nem érett a születésre. De van, amikor a lélek halni/születni vágy, mert felkészült, és nincs orvos, ki visszatarthatná. 

Feladata az adott állapotban: A magzat egyedüli feladata hogy az adott idő alatt kifejlődjön, megerősödjön és megszülessen. Semmi több.

A bennünk lévő lélek feladata mintha az lenne, hogy a magzathoz hasonlóan, az emberi testben, mint egy anyaméhben, kifejlődjön, megerősödjön és megszülessen?   

Már csak néhány kérdést kell feltenni létünkkel kapcsolatban:

- Azért születtünk erre a világra, hogy egy lélek születhessen testünkből? 
- Az a dolgunk, hogy felneveljük a lelkünket?  
- És hogy segítsük embertársainkat ugyanebben?
- Ha pedig ugyanaz vár lelkünkre, akkor nem mindegy milyen vallású vagy? 
- A különböző vallások prófétainak tanításai az emberi lélekkel való törődésre irányulnak?
- Vajon a világunk vezetői mindent megtesznek-e, hogy lelkünk egészségesen születhessen meg?

Nagy László szabadon szerkesztett sorával kezdtem és folytatom, mert úgy gondolom, hogy lelket kapunk úgy is, ha nem kérjük!

Az is, aki abba hitbe ringatja magát, hogy nincs a halál után semmi. A lélek pedig tudja, hogy van, és azt is, ha majd eljön az ő ideje, várni fogják, számítanak rá.

…és hiszem, hogy bármiféle vallási gyakorlat nélkül is fel lehet nevelni, és a vallásosság mellett el is lehet elrontani. Az, hogy milyen vallású az ember, és hogy hová született, teljesen mindegy. Tenni kell a dolgunkat, nevelni, érlelni  lelkünket, és segíteni ebben a többi embernek. Ha egyre többen kezdünk el úgy élni, ahogyan a világunk vallásainak igaz tanításaiban le van írva, kevesebb baj lesz a világban.

Az életnek nem szabadna arról szólnia, hány embert tud valaki maga alá rendelni, és messze nem arról, hogy ki, hány nemzetet tud meghódítani. A Földünk a szülőbolygónk, testünk-lelkünk anyaméhe. Nincs senkinek joga azt felelőtlen pusztítást megtenni vele és velünk, amit ma megengednek maguknak néhányan.

A gondolat nem előzmény nélküli. A manicheizmus és a bugumilok dualista szemlélete hasonló gondolatokat ébreszt. Az anyag és lélek kettőségét tanították, a sötétség és fény harcát, annak kornak szemléletéhez, szellemi szintjéhez igazodva.

 ...és azt hiszem nincs pokol, ha mégis, a mi világunk az, az anyag világa…